A tíz év szenvedélyes olvasásának eredményeképp született könyvben a vizsgált művek nem az életrajz függelékei vagy egyes eszmék irodalmi kivetülései. Benyovszkyt a Móricz-próza cselekményszövése, motívumai, kompozíciója izgatja leginkább: társadalombírálat és dzsentrikérdés helyett arra kíváncsi, miként jelenik meg Móricznál az evés, a nevetés, a látás, a forróság vagy az érzékiség. Új szempontjai eddig ritkán tárgyalt alkotásokra irányítják az olvasó figyelmét: többek közt az Árvalányokra, A szerelmes levélre, a Vidéki hírekre. Feltárja az író viszonyát Mikszáthhoz, a szlovák fordítások felől közelítve értelmezi újra a Pillangót és a Sáraranyt, a detektívregények elismert kutatójaként újraolvassa Móricz egyetlen krimijét, a Forró mezőket. A könyv, bár inspiráló hatással volt rá Esterházy Péter nevezetes esszéje Móricz nyelvi erejéről, mégsem azt igazolja, hogy az írót “kifosztotta volna az idő”: éppen ellenkezőleg, azt bizonyítja meggyőzően, hogy maradt még ott bőven “fosztogatnivaló”.