“…a meghalt ember úgy képes hatni másokra, mint meghalása előtt, olykor még jobban, és a még-létező olyan erővel érezheti magában a már-nem-létezőt, hogy gyakran képtelen azt másként, mint még-létezőként érezni és megélni. Az ilyen szembesülés, ha valóban megtörténik, nem merevíti kővé a szembesülőt, mint a mítoszok Medúzája, nem is zúzza-zilálja szét, hanem léte – ezért gondokodása és érzése – egészében megrengeti. Ez a világrengés. Ott érezhető, aholösszeér bel- és külvilág, ember éa környezet, ahol fölsejlik a megélhetetlen vég” – olvasható András Sándor Lutheránus Zen című könyve egyik esszéjében. Új kötetének írásai izgalmas szellemi kalandot ígérnek, amelyek rendre a halál, a halálhoz vezető út felől nyernek értelmet. De korunk olyan fontos kérdéseire is választ kapunk, hogy mennyire uralja a technika a civilizációnkat és a gondolkodásunkat, hogyan alakul a nyelv, a kép és az írás viszonya, mit jelent a szent fogalma ma, stb. A kötet fontos olvasmánya lehet annak, aki nem elégszik meg a kész, előre gyártott válaszokkal. András Sándor költő, esszéíró, 1934-ben született Budapesten. A washingtoni Howard University tanáraként ment nyugdíjba. Jelenleg Budapesten és Nemesvitán él.