Füzi László

Füzi László (Lövő, 1955. március 15. –): József Attila-díjas (2004) irodalomtörténész, kritikus,
szerkesztő.
Szülei: Füzi Ottó Pál és Bokori Teréz. Középiskolai tanulmányait Sopronban végezte el a Széchenyi
István Gimnáziumban, ahol 1973-ban érettségizett. 1974-1979 között a József Attila
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem-20. századi magyar irodalom
szakán végzett. Szegeden kezdett foglalkozni Németh László alakjával, munkásságával.
Szakdolgozatát, majd doktori disszertációját is Németh László pályakezdéséről írta. 1979-1982 között
az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában tanított. 1982-től a Forrás munkatársa, 1989-
től főszerkesztője. 2011-től a Németh László Társaság elnöke.
Kutatási területe Németh László és a népi írók munkássága, a mai magyar és a határainkon túli
magyar irodalom.
A 2000-res években a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén
meghívott előadója volt, a mai magyar irodalmat illetve a 30-as évek irodalmát tanítja. Írásai
rendszeresen megjelennek a magyar irodalmi sajtóban, valamint a heti – és napilapokban.

Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző könyvei


starsBetöltés...
Füzi László,
A Semmi közelében

1990 Ft 1592 Ft 20%


starsBetöltés...
Füzi László,
Az idő keresése

3990 Ft 3192 Ft 20%


starsBetöltés...
Füzi László,
Maszkok, terek…

1900 Ft 1520 Ft 20%


starsBetöltés...
Füzi László,
Világok határán

2400 Ft 1920 Ft 20%

A szerkesztő ajánlja

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok