“Akad-e még ezek után, aki elhiszi, hogy az árulás a hűség megnyilvánulása is lehet, és hogy a beszéd iránya nemcsak az ismétlések, hanem az elhajlások révén is megerősítést nyerhet? Természetesen örülnék, ha akadna valaki. Már csak azért is, mert így a Barthes-ról szóló vita kiszabadulhatna abból a környezetből, ahol a legfontosabb kérdést annak eldöntése jelenti, hogy a bírálók és a kívülről ítélkezők, vagy a csodálok közé sorakozunk-e be. Örömmel töltene el, ha az itt kifejtett nézetek ösztönzésül szolgálnának az amplifikáció fogalmáról való elmélkedéshez, és ha ezen az alapon megfontolást nyerne, hogy mit is jelent voltaképpen, ha egy szerzőt magyarázunk, s mit jelent, hogy e magyarázat során hűek maradunk valamely szöveghez.”