„Solymosi Bálint nagyszabású verstérképet terít elénk. Visz kórházkertbe és falusi házba, mólóra és temetőbe, Budapestre, Belfastba, Rómába, át szökőáréveken, nyomorkövető alapossággal. A Rózsafüzér Királynője nem téved el. Az ébredések alkalmával folyton-folyvást újratervez, hogy vissza mindig más utakon jöjjön. A hazatérés egykor reménykeltő illúzióját viszont kiismerte, így aztán a tisztánlátás marad az övé a fogyatkozó napra napjainkban, ha már a visszhangidőt úgyis a halálra ráadásul kaptuk. S ennél több aligha lehet egy végül is lezárhatatlan grand tour tanulsága. Íródik tovább. Solymosi így kalauzol minket ezúttal is. Útközben persze elidegenül a szó, kavics kerül a cipőbe, kavics a nyelv alá, ami nem a szépkiejtést segíti elő, hanem a hamis magától értetődést hivatott kizökkenteni. Like a rolling stone. De mi más is történhetne egy utazó anyanyelvével? Hiszen épp ez a kombinatorika, ez a fordítás talán maga a költészet: vershelyek és helyrajzok a nyelv horizontján.”

Fehér Renátó