A cseh kultúra történetének legkiemelkedőbb reprezentánsai között számon tartott Ladislav Klíma (1878-1928) azon alkotók sorát gyarapította, akik művüket életükkel is hitelesítették. A korlátlan szabadság filozófusa volt és tabudöntögető, tiltott területekre merészkedő író, aki tudatosan vállalta az örökös kívülálló rendkívüli sorsát. Az iskoláknak önként hátat fordított, és soha semmiféle foglalkozást nem választott magának, hivatására, élete uraló szenvedélyére azonban már tizenöt évesen rátalált: az elképzelhetetlen megragadásának és a kimondhatatlan kimondásának megzabolázhatatlan nonkonformizmussal párosuló vágya kora egyik legeredetibb filozófusává, Schopenhauer és Nietzsche szellemi rokonává tette. Prózai írásaiban az emberi lét fantasztikumát, groteszk, irracionális és abszurd vonásait tárta fel, bölcseleti munkáiban pedig a racionalitást és a hétköznapi értelemben vett logikát meghaladva azt hirdette, hogy a lelke halhatatlanságát és akaratere|e legvőzhetetlenségét tudatosító ember úrrá lehet a sors felett és dacolhat az elmúlással. Igaz, a halál már ötvenéves korában elragadta, de ha a vég közeledtével visszapillantott életére, joggal gondolhatott arra, hogy célját elérte: büszkén és szabadon, a társadalmi lét konvencióival, hírnévvel és sikerrel mit sem törődve mindvégig azt tehette, ami létének legfóbb értelme volt – felfedezőként és hódítóként kalandozhatott az eszmék világában.