A kötet mindössze néhány költemény interpretációját tűzi ki célként, s a szoros olvasás elvét szem előtt tartva igyekszik elvégezni feladatát. Nem kíván nyíltan állást foglalni olyan kérdésekben, melyek metonimikusan illeszkednek az Ady-líra egész-elvű felfogásához (pl. “tartható-e az életmű tematikus felosztása”, “leírható-e az Ady-féle szereptudat” stb.); de olyanokban sem, melyek a történetiség mechanikus alkalmazása alapján a besorolhatóság mikéntjére vonatkoznak (pl. “szimbolista volt-e Ady”, “kezdetet vagy végpontot jelöl-e ki pozíciója a magyar irodalomban” stb.). Ellenben a poetológiai elemzést összeköti a versek “értelmezettségének” vizsgálatával, a megszólaltatás lehetőségeinek mérlegelésével. Ennek megfelelően nem viszonyul eleve affirmatívan tárgyához.A két fejezet négy-négy interpretációra épül, helyenként mikroelemzéseket tartalmazó kitérőkkel. A nyolc gondolatmenet mindegyike akár önálló tanulmányként is olvasható; összekapcsolásukból viszont olyan koncepció körvonalai tűnhetnek elő, melynek viszonylagos “hermeneutikai állandóságából” talán nem következik sem az Ady-kép “megmerevítése”, sem pedig az Ady-jelenség megközelítését övező bizonytalanságok tematikus szaporítása. Az értelmezések ideiglenessége ezért az alteritás antropológiai és nyelvi távlatainak tapasztalatáranyithat horizontot. Mindez ugyanakkor annak nyilvánvaló támogatásával találkozik, hogy Ady írásművészetének sikerüljön visszatérnie a nyelvbe.