Csaknem tizenöt év elteltével adja közre újabb verseit Tatár Sándor. Kötete számadás: egy ötvenes éveiben járó férfi személyes, önmagával szemben kíméletlen, mégis könnyed hangját halljuk szerelemről és apaságról, testet és lelket egyaránt gyötrő betegségről, megharcolt csatákról és kudarcokról, elszalasztott lehetőségekről, alvadó időről; a – talán elkerülhetetlenül – csonka életről. És mindarról, ami megvan. Nemcsak a humorát őrizte meg Tatár költészete, de elődjeit sem tévesztette szem elől. Gazdag örökségét, elsősorban a nyugatosok líráját nem herdálta el, megmunkálva testálja tovább: „Folytattam én is, legyen folytatásom / – kis arc legyek egy óriási vásznon; / tétova dadogásunk tán így lesz egész”.

Tatár Sándor 1962-ben született Budapesten. Közel három évtizede Törökbálinton él; a fővárosban dolgozik. A versíráson kívül németből fordít (elsősorban) szépirodalmat. 2010-ben József Attila-díjat, 2012-ben Salvatore Quasimodo-emlékdíjat kapott.

Jelen gyűjtemény a hatodik verseskönyve.