Korpa Tamás negyedik verseskötete lélegző Kolozsvár-könyv. Költészete a Gömör–Tornai-karszthegység és Bécs után ezúttal a Szamos partján hallgatózik, pontosabban hallgat ki: versei a várost és lakóit nem csupán megfigyelik, rögzítik, de vallatják és ezáltal teremtik is. Az ügynökjelentések retorikájával megszólaló hosszabb Securitate-versekben így aztán e líra – akár a legkiválóbbak – önmagával néz farkasszemet. A Házsongárd live nem katalógus. A különböző korokból, más-más idősíkokból elénk lépők egytől egyig Korpa Tamás saját hal(l)ottjai, az ő privát Kolozsvárjának egykori, jelenlegi és képzeletbeli lakosai. A privát pedig, erős költői nyelven, közreadható, közvetíthető – bizonyítja a kötet, ahogyan azt is, hogy a halottakat nem szükséges életre kelteni. Ugyanazt a várost lakjuk. Merthogy Házsongárd nem nekropolisz, a holtak városon kívüli városa, hanem Kolozsvár szerves része. Talán éppen a tüdeje.