“Láttam mindenféle köztereken, az úgynevezett szépirodalom élőhelyein. Többnyire kamera van nála, azzal tart távolságot. Néha leveszi a maszkot, látszik az egyszerre éles és megengedő pillantás. Ítélet van benne, és feloldozás. Kábé, mintha egy szerzetes volna a hóhérod. Ez a könyv cigarettaszünetekből van összerakva. Dolgozik a regényén, de néha fölbukkan, füstös levegőt vesz, és olyankor eszébe jutnak a dolgok. Onnan meg ebbe a könyvbe. A Gerőcs-koktél gerincét Montaigne szabad szertelensége adja, bele két cent embergyűlölet Ciorantól, pár csepp Canetti, és persze Valéry okossága. Az ész zajjal jár, ezt a szüntelen morajlást hallani. Az emberi alkat foglalkoztatja. Mint Petri, egy esetből általánosít. Hordozható célszemélyt vizsgál, önmagát. Egoirtás, diszkrécióval. Gerőcs Pétert igazából a hazugság érdekli, legjobban talán a sajátjára kíváncsi. Elegáns, vicces, végtelenül szórakoztató. Boldogtalannak kell elképzelnünk, persze, mi másnak.” Németh Gábor