Kerékgyártó István

Édesapja Kerékgyártó István, édesanyja Keresztes Mária. Tanulmányai során jogot (Pécsi Tudományegyetem JTK, 1972–1977) és filozófiát (ELTE BTK, filozófia, 1977–1981) végzett. 1977–1987 között a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karának tanársegédje, adjunktusa volt. 1987–1989 között a Somogy Megyei Tanácsnál főosztályvezető volt. 1990–1993 között a privatizációs tanácsadó cégek munkatársa és ügyvezetője volt. 1994–1998 között befektetői konzorciumok tagja, közép- és nagyvállalatok társtulajdonosa volt. 1998–1999 között az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatója volt. 1999 óta szabadúszó, írással foglalkozik.

A Budapesti Katona József Színház 2012-ben -nagy sikerrel- mutatta be a Rükverc című regényének adaptációját. Az átdolgozó Radnai Annamária, a rendező Máté Gábor volt.

A szerző Rükverc című regénye alapján készült saját színpadi adaptációját a Kassai Thália színház 2014-ben mutatta be, Czajlik József rendezésében, a darab férfi főszereplője, Gál Tamás megkapta az év legjobb férfialakítása díjat a Szlovákiában, és az előadást több nemzetközi fesztiválra is meghívták.

 

Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző könyvei


starsBetöltés...
Kerékgyártó István,
A rendszerváltó

3000 Ft 2400 Ft 20%


starsBetöltés...
Kerékgyártó István,
Hurok

2600 Ft 2080 Ft 20%


starsBetöltés...
Kerékgyártó István,
Makk ász az Olajfák hegyén

2990 Ft 2392 Ft 20%

A szerkesztő ajánlja

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok