Kötter Tamás írásait vagy szeretik, vagy gyűlölik. Nem ismerek olyat, aki közömbös tudna maradni iránta. Akik szeretik, azért szeretik, mert a magyar, végtelenül szexista, kiábrándult, megnyomorított és megnyomorító felső-középosztályról ír. Magukra ismernek. Akik nem szeretik, azért nem szeretik, mert magukra ismernek, és nem tetszik nekik a tükörképük. Férfiak és nők alakjai vonulnak végig ezeken a novellákon, a társadalom nagy törésvonalai mentén, a szerzés és a birtoklás bűvöletében, becsapva a környezetüket és saját magukat is, valami végső rossz felé. Kijárat nincs. (Jászberényi Sándor)

A Nem kijárat novellái – akár egy baljós nyomozás egy-egy fejezete – Kiss Zoltán életét legfontosabb leckéiben követik, és egyúttal arra is választ keresnek, hogy a gyermeki szorongás apró hazugságai miként hajszolhatnak gyilkos félelembe egy meglett férfit.

„– Hagyjál! Azonnal eressz el! – kiabálta kétségbeesetten, a könnyei elmaszatolták a szemfestékét, amely két kis fekete érként folyt le az arcán.

– Még csak most múltam ötven, te hülye kurva! – Ez már elemi erővel tört fel Zoltánból. – Az semmi! Az, még semmi, érted, nekem még… nekem még… – ismételgette vadul ezt a két szót, miközben a jobb kezének mutatóujjával újra és újra a nő szegycsontjára bökött – van időm.”