A darabokra tört nyelv magát a lírai alanyt aprítja, könyörtelenül és játékosan, fölényesen és szentimentálisan, miszlikbe – s ami előttünk a könyv egészében feltűnik, az nem más, mint ennek a megállíthatatlan “tördelésnek” végtelen és abbahagyhatatlan folyamata.

Mesterházy iróniája igen vad pólusokat kísért meg vagy kerülget: lírai akarásában egyszerre játszik meghatározó szerepet a minden és a semmi. […] Egészen bravúrosan viszi végig e szándékosan túlfeszített játékot változatos verseinek során.

Nosztalgikusan komolyan vévén a szentimentális-romantikus alanyiság líráját, éppen az azt felülíró gesztussal tud jelentős újítással élni: nem kitörli e líraiságot, hanem más helyre és más pozícióba tolja át.

(Margócsy István: A pátosz és a posztmodern, könyvkritika – Élet és Irodalom)

„meddig lehet járni erre át
meddig tartanak ki azok az éjszakák a szívben
milyen kis titok bír lenni minden seb”

„én csak öltem az ábécét”

(meddig lehet járni erre át / Glúmi)

„Pilinszky is ő, mollban”
(Tandori Dezső Mesterházy Balázsról)