„Azt álmodtam, hogy kőből volt a világ”. Mitikus helyzetek és mintázatok kelnek újra életre a kötetben, bizonyítva, hogy a modernitás lényegi jegyei értelmezhetők a segítségükkel. Akár az atlantiszi baráthoz címzett hitetlenkedés a jóslat igazságáról, akár az újszövetségi gondolatokra történő reflexiók, mint a korinthosziakhoz írt első levél szeretethimnuszának kijózanító „szövegváltozata”, akár a Kavafisz-sort mottóul választó tűnődés a vereségről, a versek ennek a múltnak az érvényességét jelenítik meg. Sok közülük az útról és az úton levésről szól, nem pedig a megállapodottságról. A városban, amelynek megénekléséhez a Múzsa segítségét hívja a költő, a politeizmus sokfélesége honol, miközben felsejlik azt ezt tagadó erő is. Az antikvitástól örökölt témák újra fogalmazása alkalmat teremt arra, hogy szembe nézzünk ezzel a sajátos hagyománnyal, miközben ez néha az ironikus megnyugvásig vezethet el: „Arra ébredtem, hogy csak én vagyok kőből”. Lautner Péter